2011. szept. 26.
2011. szept. 22.
2011. szept. 5.
Az inspiráció nem mindenkié?
Sokszor eszembe jut egy nő, akivel a Mesterségek Ünnepén beszélgettem picit. Swarovski kristálygyöngyökből készített szép kis gyűrűket, örültem, hogy van még rajtam kívül más is, akit ennyire fellelkesít a gyűrűk készítése, mert a blogok többségén medálokat, nyakláncokat és karkötőket látni főleg. Ám amikor érdeklődtem a munkái felől, hirtelen átment ellenségesbe... Szinte furcsállta, hogy kérdezek és nem csak vaktában vásárolok. Véleménye szerint aki már kérdez, az az ötletét lopja el, mert amit ő kitett az asztalára az mind saját kút főből készült. Ezek után már nem is akartam neki mondani, hogy egy-egy olyan technikát több százan variáltak már, nem ő találta fel a spanyol viaszt. Ráadásul örülhetne, hogy a gyöngyös társadalom ennyire sokszínű és tanulhatunk egymástól, továbbá a kész munkák mindig inspirálóan hatnak a hasonló gondolkodású alkotókra. Éppen ezért szívből remélem, hogy az eddigi és a jövőben készülő mintáimat sokan elkészítik még. A leírások ingyenesek (csak lassan készülök el velük...) :)
Az általam alkalmazott mintákat pedig igyekszem sorra belinkelni, ezzel is rámutatva a többi gyöngyös alkotásról készült blogra.
Jó fűzögetést! :)
Az általam alkalmazott mintákat pedig igyekszem sorra belinkelni, ezzel is rámutatva a többi gyöngyös alkotásról készült blogra.
Jó fűzögetést! :)
2011. aug. 3.
Zircon gyűrű
Felső átmérője kb. 2,2 cm, magassága kb. 0,9 cm, a gyűrű körmérete kb. 5,5 cm.
A képen hűvösebb árnyalatú a gyűrű mint a valóságban. Eredetiben inkább tengerzöldebb, nagyon szép! :)
Minta/pattern letölthető innen/available.
Candy gyűrű
Felső átmérője kb. 2,3 cm, magassága kb. 1,1 cm, körmérete kb. 5,5 cm.
Minta/Pattern letölthető innen/available.
2011. jún. 27.
A szentély :)
Nem is gondoltam volna, hogy ez a hobbim ilyen járulékos ínyencségekkel is szolgálhat még. És habár a gyöngy készítési módjáról nem sokat tudtam meg, mégis maradandó élményt nyújtott az általunk Szentélyként emlegetett hely. :) Ellátogattunk Wattensbe, a Swarovski gyár által összeállított kiállításra, ahol kristályos és egyéb installációkat mutatnak be különféle művészektől. A bejáratnál egy óriás feje látható, kristály szemekkel.
A sziklákkal kirakott falban hatalmas megmunkálatlan kristálytömböket is felfedezhetünk, és a felirat is csupa ragyogó kristály, természetesen.
Az egyik várva várt kedvencem a kiállítás végén volt látható, egy kb. 20 cm magas Swarovski gyöngy.
A Swarovski hattyú árát picit túlzásnak tartottam :) 4250 EUR, átszámítva kb. 1 150 000 Ft...
A kiállítás után (ahol bár lehetett fotózni, de mivel nagy feketeségben megvilágítva láthatók a tárgyak, így inkább a honlapot ajánlom a megtekintésükre, mint az én fotóimat) a látogatók egy hatalmas terembe érkeznek, ahol mi mást lehet csinálni, mint shoppingolni! :D
A kis fiókok rejtik az előre bedobozolt-becsomagolt-kiporciózott gyöngyöket.
A részletes leírás, program, árak, stb. a honlapon elérhető: http://www.kristallwelten.swarovski.com/
A sziklákkal kirakott falban hatalmas megmunkálatlan kristálytömböket is felfedezhetünk, és a felirat is csupa ragyogó kristály, természetesen.
Az egyik várva várt kedvencem a kiállítás végén volt látható, egy kb. 20 cm magas Swarovski gyöngy.
A Swarovski hattyú árát picit túlzásnak tartottam :) 4250 EUR, átszámítva kb. 1 150 000 Ft...
A kiállítás után (ahol bár lehetett fotózni, de mivel nagy feketeségben megvilágítva láthatók a tárgyak, így inkább a honlapot ajánlom a megtekintésükre, mint az én fotóimat) a látogatók egy hatalmas terembe érkeznek, ahol mi mást lehet csinálni, mint shoppingolni! :D
A kis fiókok rejtik az előre bedobozolt-becsomagolt-kiporciózott gyöngyöket.
A részletes leírás, program, árak, stb. a honlapon elérhető: http://www.kristallwelten.swarovski.com/
2011. jún. 17.
Veronika Golden Shadow-ja
Ugyanilyen szerkezetű gyűrűt már töltöttem fel: feketében és rózsaszínben is. Ez volt a Golden Shadow Swarovski csomagom vége. Hasonló árnyalatban azonban még rendelhető.
Zöld barack cabochon
Egy nagyméretű, ezüstös-barack színű, tégla alakú gyöngy van befoglalva kásagyöngy keretbe. Kb. 2,2 x 3,0 cm.
Crystal Clear
Ez a gyűrű ugyanolyan szerkezetű mint az Olíva, csak átlátszó Swarovskikból készült, alul pedig fehér cseh csiszolt gyöngyök vannak.
Virágos rózsaszín-fekete
7 virág látható egymás mellé fűzve, a karkötő szélessége kb. 2,2 cm, hosszúsága kb. 15,5 cm + kapocs. A kapocs egyik vége egy karika, amibe bele kell bújtatni az egyenes végét. Az utolsó virágot kicsit behajlítva lehet bekapcsolni a karkötőt, nagyon biztonságos kapocs, nem jön szét könnyen.
Időközben elkészült még két másik színváltozatban Brigi kérésére. A mintát is belinkelném ide, ha tudnám hogy honnan is szedtem anno... E kis virág nem túl bonyi, de annál látványosabb az eredmény. Pikk-pakk meg lehet tanulni és utána már csak sorra gyártani őket nagy örömünkre! :)
2011. jún. 3.
India medál
Rendben. Bevallom. Ez is a kedvencem. :) Egy mintát nézegettem valamelyik este, és tényleg megvolt a szándék, hogy lépésről lépésre követem a leírást, de már megint ugyanabba a hibába estem mint párszor az elmúlt hónapokban: nem néztem végig a készletemet és rájöttem, hogy ilyen-olyan méretű gyöngyök bizony hiányoznak. Így aztán elindultam egy teljesen másik úton. Az út leírását megtalálhatjátok itt. :)
The pattern is available from the link above.
Lila-kék mandala medál
Kb. 3,5 cm átmérűjű medál. A világoskék gyöngyök nagyon szépen kiemelik a lila Swarovskikat, és emellett még fehér és ezüst kásagyöngyök is kerültek bele.
A mintát is elkészítettem. Pattern/schema is also available.
Ezüst-fekete egysoros gyűrű ezüst köztessel
Már többször is írtam, de most ismét van egy kedvencem. :) Ez a kis gyűrű igencsak csillog-villog ha rásüt a nap. Na, ezt a ragyogó napsugarat ezen a fotón sajnos nem sikerült elkapnom rendesen, így még adósotok vagyok egy dekoratívabb fényképpel - ez a fotó immáron elkészült, fentebb látható is. Addig is elég annyi, hogy végre elkezdtem használni ezt a kis helyes ezüst színű köztes gyöngyömet ami a gyűrű két oldalán díszeleg. Közöttük ezüst színű Swarovski gyöngyök sorakoznak és még ennek tetéjbe - szó szerint - egy sor 3 mm-es fekete Swarovski kristály is került.
Az inspiráció innen jött.
Dear Quienlodira, thank you very much for your inspiring photos :)
Elkelt, hasonló rendelhető.
2011. máj. 16.
2011. máj. 6.
Lila-zöld négyzetrácsos
Az eddigi szabályos és szimmetrikus sorozatot megbontva született ez a (többihez képest) lapos gyűrű. Négyzetrácsos gyöngyalapra kerültek fel a Swarovski kristálygyöngyök.
Kb. 2 x 1,5 cm a gyűrű felső része, körmérete kb. 5,5 cm.
A minta/pattern itt letölthető .pdf formátumban.
5-5 soros narancssárga karkötö
Egy régi karkötőmet szedtem szét, hogy ebben a formában újjászülessen. A rajzolgatásnak és tervezgetésnek ez lett az eredménye. Először csak papíron, később elektronikus formában is megterveztem ezt a kis káoszt. Viselve természetsen jobban elrendeződnek a keresztszálak, így kiterítve kicsit girbe-gurba kinézete van, de én pont ilyennek szerettem volna :)
2011. ápr. 27.
Mandala - Halványrózsaszín
És ez még nem az utolsó mandalám...
Belül matt, kívül lüszteres gyöngyökkel és Swarovskikkal. Kb. 3,5 cm átmérőjű.
Ez is Perle4U mintája.
Fekete 3 soros
Nagyméretű gyűrű, kb. 2 x 2,2 cm. Körmérete kb. 5,5 cm.
Berjo segítségével készült el az első saját mintám, melyet most nagy örömmel meg is osztok veletek. Nagyon szépen köszönöm a részletes leírást! :)
Három soros fekete Swarovski gyűrű mintája .pdf formátumban itt letölthető.
2011. ápr. 24.
Türkiz eltolt
A korábbi eltolt sorozat ezúttal folytatódik:
Elkészült a minta is, mely itt letölthető .pdf formátumban.
Hófehér Szerafina karkötő - esküvői
Anginak készítettem ezt a karkötőt, remélem, hogy tetszik majd! :)
Hossza 17 cm + kapocs, szélessége kb. 3 cm.
Zsuuu mintája alapján készült.
Ezt a karkötőt esküvői ruhához is tudom ajánlani, hozzá illő nyakék is készíthető hozzá!
2011. ápr. 22.
2011. ápr. 15.
Olíva
Ez a gyűrű más színben is elkészült, az újabb bejegyzések között Crystal Clear néven fut.
Elkelt, de hasonló rendelhető!
Zuzie képeslapja
Zuzietól kaptam ezt a helyes gyöngyös képeslapot szülinapomra, nagyon örültem neki. És mint mindig, ez is handmade :)
Köszönöm!
Köszönöm!
Gyémánt feketében - Swarovski gyűrű
A kis gyöngyök érdekessége, hogy bár a képen kicsit barnásnak tűnnek, amúgy szürkés árnyalatúak, attól függően, hogy napfény vagy lámpafény világítja meg őket! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








































